### Hit, remény, szeretet: az ortodox tanítás alapjai és a zsinati igazság ereje

 

Szent Pál apostol azt tanítja a korinthusi híveknek: „Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet ez a három, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13). A keresztény ember számára a földi életének alapját ez a három erény jelenti. De mit is jelentenek ezek pontosan, és hogyan értelmezhetjük őket a mindennapokban? 

A válaszokért az Egyház legfontosabb oszlopaihoz kell fordulnunk: 

* **A Hit** egyértelműen a hitről szóló tanítás foglalatát, a Hitvallást jelenti.

* **A Reménységről** szóló tanítást Krisztus Urunk a Boldogságokkal és a Miatyánkkal adta át nekünk.

* **A Szeretet** tanítását pedig a Tízparancsolatból értjük meg.

### A Hit alapja: Miért pont a Nikea-Konstantinápolyi hitvallás?

Minden kereszténynek szüksége van az Istenbe vetett és az Ő kinyilatkoztatásában megnyilvánuló igaz tanításra. Ebbe a tiszta forrásba az Egyház Hitvallása vezet be bennünket. Az Orthodox Egyházban a Nikea-Konstantinápolyi hitvallás van használatban, amely az elnevezését arról az első két egyetemes zsinatról kapta, ahol kihirdették. 

Nagyon fontos azonban megértenünk: nem ott találták ki! A hittel kapcsolatos tanítást nem emberi konszenzus szülte, és nem is egy szavazás eredménye. Teljessége magától az Istentől van, így emberi bölcselkedés vagy emberi talány nem szerepel benne. 

A zsinat intézményét azért alkalmazta és alkalmazza jelenleg is az Egyház, mert a példát maguktól az Apostoloktól kapta. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, hogyan gyűltek össze Jeruzsálemben, hogy döntést hozzanak a pogányságból megtért keresztények ügyében. Az Apostolok Jézus Krisztus tanítása alapján cselekedtek, hiszen Máté evangéliumában azt olvassuk: 

„Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.” (Mt 18,15-17) 

A zsinatokon a résztvevők közösen vallották meg az igaz hitet, és ott vált egyértelművé az is, ha valaki téves, heterodox tanítást képviselt. Ezzel szemben az Egyház életét érintő egyéb jogi, praktikus vagy vitás kérdésekben már dönthetett a konszenzus. 

A Nikea-Konstantinápolyi hitvallásban végül ezen a két zsinaton foglalták egybe azt a 12 hitigazságot, amely nélkül a hitünknek nincs alapja. A Hitvallás tehát nem más, mint a keresztény tanítás átfogó, világos és hiteles kifejtése, valamint a teljes elhatárolódás a hamis, nem hiteles tanításoktól. 

### Egy történelmi tanulság: Áriusz és az első egyetemes zsinat

Kr. u. 325-ben Nikeában hívták össze az első egyetemes zsinatot. Ennek közvetlen oka Áriusz pap eretnek tanítása volt, amely nyílt hazugsággal tévesztette meg és zavarta össze a híveket. Érdemes a résztvevők személyiségét legalább egy rövid időre vizsgálat alá vonni. Rendszerint ugyanis az kerül előtérbe, hogy mit tanítottak, és nem az, hogy miért – vagyis mi volt a valós motivációjuk. 

A 4. századi Alexandriában, az ortodox világ akkori egyik legnagyobb városában élt Áriusz, akit hányatott sorsa után presbiterré, pappá szenteltek. Jelleme, nyughatatlan személyisége azonban folyamatosan bajba sodorta. A környezetében komoly, szigorú ember képét keltette, és ékesszólása is kimagasló volt. Fennmaradt írásaiból viszont kitűnik, hogy a lelkét hiúság és dicsőségvágy égette. 

Ez a belső nyugtalanság vezette őt arra, hogy minden felmerülő vitában az általa vélt többséghez sodródjon, ami miatt rendre ki is zárták az Egyházból. Jó barátságot ápolt azonban az alexandriai patriarchával és a kor legnagyobb tiszteletnek örvendő szerzetesével, Sándorral (Alexandrosszal). Sándor folyamatosan segítette őt, és többször is visszavette a szentek közösségébe. 

Egy ideig úgy tűnt, Áriusz visszatalált az igaz úthoz: egyházközségét szépen vezette, híveinek száma komolyra nőtt. Ez az idill azonban csak az alexandriai patriarcha haláláig tartott. 

### A sértett egó mint a tévtanítás forrása

Áriuszban volt akkora önbizalom, hogy a patriarchai trón aspiránsaként lépjen fel. A zsinat azonban Sándor szerzetest választotta meg főpapnak. 

Ekkor vette kezdetét a harc. Áriusz tudta, hogy Sándor tisztaságát és erkölcsös, mértéktartó életét mindenki ismeri, így ezen a téren képtelenség „kikezdeni” őt. Próbálkozott az eretnekség vádjával is, de ez sem járt eredménnyel, hiszen Sándor rendíthetetlen ortodox hittel rendelkezett. A sértett egónak azonban előbb-utóbb találnia kellett egy kapaszkodót. 

Áriusz csalódottsága óriási volt, így úgy érezte, a bosszúnak is hatalmasnak kell lennie. Arra a következtetésre jutott, hogy Sándort a közösség, az Egyház választotta meg. De milyen Egyház az olyan – tette fel a kérdést –, ahol egy Sándort és nem Áriuszt választanak patriarchává? Milyen közösség hoz ilyen téves döntést? Bizonyára olyan, amelyik nem ismeri az igazságot, és ezt a választásuk is bizonyítja. 

Áriusz szerint ez a hiba abból eredt, hogy az Egyház tagjai tévedésben élnek, a hitük téves. Kijelentette: Sándor patriarchának és egyházának téves, eretnek hite van – pusztán azért, mert nem Áriusz lett a patriarcha. Sőt, odáig ment, hogy feltette a kérdést: Krisztus milyen Isten, hogy nem segítette Áriuszt a megérdemelt trónusra? A folytatást mindannyian ismerjük: ezzel elindult az arianista eretnekség. 

### Útravaló a mának: Az eretnekség valódi természete

Ezt a történetet azért fontos beemelni a katekézisbe, mert rendkívül tanulságos. Ha körülnézünk, még a mi modern korunkban is könnyen találhatunk hasonló forgatókönyveket. 

Meggyőződésem, hogy eretnekségbe és tévtanításba esni mindig egyéni döntés kérdése – pontosan úgy, ahogyan az Igazság megvallása is az. A folyamat az adott ember megkísértésével kezdődik, és a bűnbe esésével folytatódik. Ilyenkor nem prófétai szellem vezeti a lázadót, és nem is egyéni kinyilatkoztatás világosítja meg a lelket, hanem tiszta indulat és büszkeség. Az eretnekek tetteinek magasztos okai, hangzatos céljai és történetei a valóságban nem egyebek, mint az egyéni bűn fabulái.